LETÖLTÉS AZONNAL
Kezdjük ott, hogy a humor mellé olyan simán érkezik meg a dráma, hogy öröm nézni. Ezáltal súlyosabbá is válik kicsit a film, mint mondjuk egy 27 idegen igen, ami simán csak szar. Emelett még a karakterfejlődésre, hősünk felnőtt férfivá válására is bőven jut idő. Hiába na, kell ilyen is, nem lehet ugyanoda érkezni a film végén ahonnan elindultunk. Ha belegondolunk - nem is kell nagyon megerőltetnünk magunkat -, akkor maguk a történések simán voltak már sok filmben, mondhatni klisések, de valahogy mégis sikerül egy friss hatású, szerethető filmet kipréselni az író és főszereplő Jason Segelnek a sztoriból.
A filmet rendezte: Nicholas Stoller
Tartalom: A zenészi pályájával bajlódó Peter hat éve bálványozza barátnőjét, Sarah Marshall tévésztárt. Ő az a pasi, aki a retikült fogja a paparazzi fotókon, és akit véletlenül mindig kihagynak a különféle díjak átvételekor tartott köszönőbeszédekből. Ám akkor áll igazán a feje tetejére a világ, amikor Sarah dobja Petert, és az összetört szívű ifjú egyedül találja magát. Miután sikertelenül próbál becsajozni, majd idegösszeroppanást kap munka közben, rájön, hogy Sarah elvesztése akár tönkre is teheti az életét. Barátja tanácsára egy kiadós vakációban keres menedéket, Hawaiira utazik, ám ott a legrosszabb rémálmával szembesül: az excsaja és annak brutálisan menő angol rocker pasija, Aldous pont ott szálltak meg, ahol ő is. Peter először halálra kínozza magát Sarah új életének testközeli valóságával, majd enyhülést talál a szálloda egyik gyönyörű alkalmazottjával, akinek laza életszemlélete - no meg az a pár száz zavarba ejtően gyümölcsös koktél - lassan segít hősünknek visszatalálni a Sarah nélküli világba.
A film értékelése: 7.5
Film bemutató:
Műfaj: vígjáték dráma romantikus
Szereplők: Jason Segel, Kristen Bell, Mila Kunis